A tökéletes szállás az ön számára!

Amennyiben egy tökéletes nyaralási, feltöltődési élményt keres feledhetetlen emlékekkel, vagy csak el akar menekülni a világ elől, akkor a legjobb helyen jár! 

Üdvözöljük a Füred 100 Vendégház weboldalán

Nálunk mindig a vendég az első!

Rólunk

Vendégházunk megnyitotta kapuit a nyaralni, pihenni vágyók előtt Balatonfüred nyugodt környezetében.

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció keretében 2020-21. év során vendégházunkban fejlesztéseket hajtottunk végre, hogy leendő vendégeinket minél otthonosabb körülmények között fogadhassuk, illetve az igényeiket minél szélesebb körben kielégítsük. Az emeleti szobáink franciaerkélyeit a balatoni panoráma élvezetesebbé tétele miatt normál erkélyre cseréltük. Vendégeink igénye szerint a meglévő WIFI hálózatot fejlesztettük, így már nem csak a közösségi terekben érhető el jó minőségben az internet.

A vendégek kényelmét szem előtt tartva a hátsó fedett terasz részen TV készüléket, csocsóasztalt és partybox-ot helyeztünk el. E mellett nyári konyhát és zuhanyzót is kialakítottunk, valamint sós vizű medencét is építettünk napozóágyakkal. Vendégeink kellemesebb időtöltése végett pingpong-asztal és kerékpárok is beszerzésre kerültek.

Vendégházunk pároknak, családoknak, nagyobb baráti társaságoknak egyaránt ideális.

Füred 100 Vendégház Balatonfüred értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 70 hiteles vendégértékelés alapján a szallas.hu weboldal értékelése szerint.

  1. Csak hiteles, személyes tapasztalatok alapján értékelhetnek a Szallas.hu felhasználói
  2. Már 1 518 000 hiteles egyéni vendégértékelés

Ismerje meg szobáinkat

Válasszon szobáink közül, hogy megtapasztalhassa az otthon kényelmét a nyaralása, feltöltődése és a kikapcsolódás idején is.

10 pont

32 vendég az elmúlt 12 hónapban adott értékeléseinek átlaga alapján a tisztaság: 10 (Patyolattiszta) forrás: szallas.hu

1 of 1

Balatoni panorámás 1-es apartman

Balatoni panorámás 2- fős apartmanunk extra nagy 37 m2 területen fekszik, mely két fő részére nyújt feltöltődést, gondtalan pihenést.

10 pont

32 vendég az elmúlt 12 hónapban adott értékeléseinek átlaga alapján a tisztaság: 10 (Patyolattiszta) Forrás: szallas.hu

1 of 1

Balatoni panorámás 2-es apartman

Balatoni panorámás 2- fős apartmanunk extra nagy 40 m2 területen fekszik, mely két fő részére nyújt feltöltődést, gondtalan pihenést.

10 pont

32 vendég az elmúlt 12 hónapban adott értékeléseinek átlaga alapján a tisztaság: 10 (Patyolattiszta) Forrás: szallas.hu

1 of 1

Hegyekre néző tetőtéri franciaágyas szoba

Hegyekre néző panorámás földszinti szobánk 4 fő gondtalan pihenésére biztosít kivételes lehetőséget.

10 pont

32 vendég az elmúlt 12 hónapban adott értékeléseinek átlaga alapján a tisztaság: 10 (Patyolattiszta) Forrás: szallas.hu

1 of 1

Balatonra néző panorámás tetőtéri franciaágyas szoba

Balatonra és a Tihanyi félszigetre néző panorámás tetőtéri szobánk 4 fő gondtalan és nyugodt pihenésére biztosít lehetőséget.

10 pont

32 vendég az elmúlt 12 hónapban adott értékeléseinek átlaga alapján a tisztaság: 10 (Patyolattiszta) Forrás: szallas.hu

1 of 1

Balatonra néző panorámás tetőtéri franciaágyas szoba

Balatonra és a Tihanyi félszigetre néző panorámás tetőtéri szobánk 2 fő gondtalan és nyugodt pihenésére biztosít lehetőséget.

Vendégeink mondták rólunk

9,8
104 értékelés alapján.
Verók Milán - család kisgyerekkel
Verók Milán - család kisgyerekkel
2022-08-22
10
☺A házigazdák nagyon kedvesek és segítőkészek. Az udvar nagyon szép, gondozott, a medence vize nagyon tiszta, kellemes hőmérsékletű. Az apartman ragyogóan tiszta volt, jól felszerelt, minden igényt kielégítő berendezésekkel ellátott. Csak pozitívan tudok nyilatkozni, ha tehetjük jövőre biztosan visszatérünk!
Középkorú pár
Középkorú pár
2022-08-20
10
☺Tiszta, modern, szép kilátás, kedves tulajdonosok.
Család nagyobb gyerekkel
Család nagyobb gyerekkel
2022-08-19
9,7
☺A szállásadók rendkívül barátságosak, kedvesek, segítőkészek. A szállás modern, rendezett, tiszta.
Baráti társaság
Baráti társaság
2022-08-15
9,0
☺tisztaság maximális, 100%-ban felszerelt konyha, kültéri étkező, a medencéből lehet a tv-t nézni
Középkorú pár
Középkorú pár
2022-08-14
10
☺Nagyon tiszta, modern berendezés,korrekt felszereltség, rendezett kültér. A szállásadó hölgy kedves udvarias, segítőkész. Minden igényünket kielégítő szálláshely.
Tolvaj Árpád - család kisgyerekkel
Tolvaj Árpád - család kisgyerekkel
2022-08-13
10
☺Gyönyörű tisztaság a vendégház belső tereiben és külső környezetében egyaránt. Patyolat tiszta, illatos ágynemű. Kényelmes ágyak, matracok. Figyelmes, barátságos, maximálisan jóindulatú, segítőkész házigazdák. Hibátlanul, precízen működik minden. Klíma ugyan nincs, viszont minden egyes ablak -még a legkisebbek is- hibátlan szúnyoghálóval, redőnyökkel vannak ellátva. Konyha, fürdőszoba mindennel maximálisan ellátva. Fogyó eszközökből is bőséggel kaptunk, még olyant is, amire nem számítottunk. Pl. külön férfi-női tusfürdők, kétféle folyékony szappan konyhai papírtörlő, rengeteg szalvéta. Ajándékba kaptunk minden napra személyenként egy adag kávé kapszulát, több fajtából is lehet választani. A teraszokon gyönyörűen gondozott növények. Medence vize gyönyörű tiszta, kiváló hőmérsékletű. És még sokáig lehetne sorolni.
Kothenczné Fűz Szilvia - család kisgyerekkel
Kothenczné Fűz Szilvia - család kisgyerekkel
2022-08-10
10
☺Csodálatos pár napot töltöttünk itt.A vendéglátóink extra kedves ,figyelmes emberek.A medence, a gyereksarok,csocsó,közösségi tér,mosó-szárítógép,a kilátás mind sokat hozzátett komfortérzetünkhöz.A belső tér kialakítása is ízléses,minden igényt kielégítő.Azt gondolom megtaláltuk Füreden a végleges szállásunkat,biztosan a következő alkalommal is itt szállunk meg.
Középkorú pár
Középkorú pár
2022-08-08
9,3
☹Mivel nyári időszakba foglaltunk szállást a tetőtéri szoba meleg volt egy klíma elfért volna s szobában!!
Baráti társaság
Baráti társaság
2022-08-07
9,5
☺Kellemes feltöltődést biztosított az ott töltött napok.
Fiatal pár
Fiatal pár
2022-08-05
10
☺Nagyon kedvesek voltak a házi gazdák.Gyönyörű helyen helyezkedik el.

Szolgáltatásaink

Ingyenes parkolás

Főzési, grillezési lehetőség

Kerékpár bérlés

Gyakori kérdések

Vendégházunk Balatonfüred a Balaton északi partján helyezkedik el – Balatonfüred Arácsi út 100. Balatonfüredet sokan az északi part „Fővárosaként” emlegetik.

Vendégházunk tágas, elegáns, balkonos szobái kényelmes ágyakkal, hűtővel, az apartmanjaink saját konyhával, LCD TV-vel, zuhanykabinos felszerelt fürdőszobákkal biztosítják vendégeink minél pihentetőbb tartózkodását.

Vendégházunk teljes területén beleértve a szobákat is, tilos a dohányzás. Az erkélyeken, ill. az épületen kívül, a kijelölt helyeken engedélyezett.

Hitel- és bankkártyák közül Mastercard, Visa és Maestro kártyákkal egyenlítheti ki számláját, szép kártyák közül MKB, OTP és K&H kártyákat fogadunk el. A kijelentkezéskor számláját készpénzzel is kiegyenlítheti.

Vendégházunk számos gyermekbarát szolgáltatással és eszközzel rendelkezik. Csocsó, pingpongasztal, darts, sakk, társasjátékok, gyermeksziget, nyári időszakban egy 6,5*3,5 méter nagyságú, mobil tetővel ellátott medence, mely sós fertőtlenítő rendszerrel van ellátva, ami egy új, környezetbarát megoldás.

A parkolás ingyenes szobánkként egy autó részére a vendégház előtti nyitott parkolónkban.

A vendégház közös helyiségeiben és a szobában is a WiFi hozzáférés biztosított, díjmentesen.

A szobákat 14 órától lehet elfoglalni. Utazáskor kérjük, szobáikat 11 óráig szíveskedjenek elhagyni és a szobakulcsot leadni.

Van még megválaszolatlan kérdése?

Vegye fel velünk a kapcsolatot és mi minden kérdésére válaszolunk!

Mobil:  +36 70 670 8023

Email: info@fured100vendeghaz.hu

Cím: 8230 Balatonfüred Arácsi út 100.

Füred 100 Vendégház Balatonfüred értékelése 9.8 a lehetséges 10-ből, 70 hiteles vendégértékelés alapján a szallas.hu weboldal értékelése szerint.